Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbantásos merényletben meghalt az ukrán titkosszolgálat egy ezredese a Donyec-medencében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 29. 20:09

Szolgálatteljesítés közben életét vesztette az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egy ezredese, Jurij Voznij, három másik személy pedig megsérült, amikor felrobbant velük az autójuk a kelet-ukrajnai harcok övezetében – közölte június 28-án, szerdán az SZBU sajtószolgálata.

Az első feltételezések szerint robbantásos merénylet végzett az ezredessel a Donyecktől mintegy 80 kilométerre északra fekvő Kosztyantinyivka település közelében. Az ügyben a katonai ügyészség folytat vizsgálatot.
A sajtóközlemény szerint Voznij már a 23. munkatársa az SZBU-nak, aki „Ukrajnát védve" veszítette életét.

Kedden Kijevben Makszim Sapoval, az ukrán védelmi minisztérium alá tartozó katonai hírszerzés 39 éves ezredese halt meg, amikor autóját ismeretlen merénylők felrobbantották. Az lb.ua ukrán hírportál rendvédelmi szervektől szerzett értesülésre hivatkozva azt jelentette, hogy a hírszerzőtiszt koordinálta a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusban a szakadár területeken folyó katonai felderítést. „Sapoval munkájának köszönhetően Ukrajna sikeresen bizonyította Hágában azt, hogy Oroszország közvetlenül szerepet játszik agresszorként, azaz támadóként a kelet-ukrajnai válságban" – mondta a hírportál által nem megnevezett forrás.

Az ukrán ezredes a forrás szerint nemcsak megtervezte, de maga is részt vett a felderítő rajtaütésekben mélyen a szakadár ellenőrzés alatt álló kelet-ukrajnai területeken belül.
A kijevi merényletben egy idősebb férfi is megsebesült.