Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Románia tízéves NATO-tagságát ünnepelte

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 2. 19:51

Ünnepi ülést tartott Romániának a tíz évvel ezelőtti NATO-csatlakozása alkalmából április 1-én, kedden a román parlament.

A törvényhozás két házának együttes ülésén Traian Basescu államfő beszédében hangsúlyozta, a NATO-tagság Románia számára komoly anyagi hasznot is hozott, hiszen 2002 óta – amikor Románia meghívást kapott az észak-atlanti szövetségbe – jelentősen megnőttek a külföldi beruházások, és felgyorsult az ország fejlődése. Basescu Románia NATO- és EU-csatlakozását nevezte a két legfontosabb eredménynek, amely „alapja az ország jövendőbeli fejlődésének".

Basescu szerint Romániának folytatnia kell európai útját, és a politikusoknak el kell mondaniuk az állampolgároknak, hogy az ország jó úton halad. „Bölcs döntés volt a NATO-csatlakozás, és az csak a román politikusok hibája, és nem a tíz évvel ezelőtt hozott döntésnek a következménye, hogy ma nem él jól valamennyi román állampolgár" – mondta Basescu.

Rámutatott: Románia a 2004-es NATO-integrációja, majd a 2007-es EU-csatlakozása révén a legjobb szövetségeseket kapta, és a legjobb feltételeket az ország fejlődésére.

Kiemelte: Románia a modernkori történetében először szövetségese valamennyi nyugati hatalomnak. Úgy vélte, hogy a NATO-csatlakozás után az Egyesült Államokkal való kapcsolat mélyítése javított Románia nemzetközi pozícióján, és ennek a partnerségi kapcsolatnak köszönhetően is a legjobb biztonsági garanciákkal rendelkezik most az ország.

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Románia 1989 után „kiváltságos" biztonsági helyzetben van, és az a kötelessége, hogy nemzetközi szövetségeseivel együtt biztosítsa Moldova, Grúzia és Ukrajna területi épségét.

A parlamenti ülésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében Borbély László képviselő, a szervezet politikai alelnöke is felszólalt. Elmondta, hogy az RMDSZ cselekvően támogatta Románia NATO-tagságát, és a romániai magyar közösségnek is jelentős szerepe volt a NATO és az EU-tagság támogatásában.