Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rutte: már több mint 200 koporsót megkapott Hollandia

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 27. 10:33

Újabb áldozatok földi maradványaival július 25-én, péntek délután megérkezett a hollandiai Eindhovenbe a holland és az ausztrál hadsereg két repülőgépe a kelet-ukrajnai Harkivből.

Mark Rutte holland kormányfő a törvényhozás külügyi bizottságát arról tájékoztatta, hogy országa eddig 203 koporsót vett át. A NOS kereskedelmi tévécsatorna által élőben közvetített parlamenti meghallgatáson Rutte ugyanakkor megjegyezte: ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy 203 holttestet kaptak meg.

Pénteken Eindhovenben az újabb földi maradványok – 75 koporsó – megérkezésekor rövid gyászszertartást tartottak a kormány és több érintett ország képviselőinek jelenlétében. Szombaton Hollandiába szállítják az utolsó koporsókat is.

A maradványokat Eindhovenből a közeli Hilversum katonai laktanyájába viszik, ahol megpróbálják azonosítani őket. Utóbbi feladat hetekig, sőt hónapokig is eltarthat.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata a múlt csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember, többségében holland állampolgár, életét vesztette. Az áldozatok földi maradványainak Hollandiába szállítását szerdán kezdte meg a két katonai repülőgép.

A holland védelmi minisztérium pénteken megerősítette, hogy 40 fegyvertelen rendőr és további 23 törvényszéki szakértő indul éjszaka Kelet-Ukrajnába, hogy a már ott lévő szakértői csoporthoz csatlakozva részt vegyenek a további áldozatok utáni kutatásban.

Ausztrália, amely Hollandia után a legtöbb állampolgárát veszítette el a tragédiában, ötven rendőrt indított útnak csütörtökön Ukrajnába a nyomok biztosítására. Hollandia és Ausztrália már azt is jelezte: az ENSZ oltalma alatt egy politikai és katonai missziót szeretnének küldeni a katasztrófa helyszínére, hogy megtalálják az összes földi maradványt.

A holland rendőrség egy pénteken közzétett – orosz, ukrán és angol nyelven is megjelent – felhívása szerint olyan embereket keres, akik a „balesethez kapcsolódó anyagok birtokában lehetnek". A hatóságok a katasztrófa helyszínéről várnak a maláj utasszállító lezuhanása előtt, közben és után készült fényképeket és videókat. Ezek a felvételek hozzájárulhatnak az események rekonstrukciójához – közölte pénteken Hágában a rendőrség.

A ZDF német tévécsatorna információi szerint a maláj utasszállító lezuhanásának helyszínén több nagy roncsdarab hever. A géptörzs egyik legutóbb – egy erdőben – megtalált része 5-6 méter hosszú – jelentette a ZDF helyszíni tudósítója telefonon a német hírügynökségnek. A helyszínen üléseket, lógó öveket, illetve az áldozatok bőröndjeit és egyéb holmiját lehet látni. Az újságíró beszámolt arról is, hogy a törzsrész külső borításán 3-5 centiméter átmérőjű lyukak látszanak, amelyek szakértők szerint repeszek becsapódásának nyomai is lehetnek.

A Malaysia Airlines MH17-es járatát feltételezések szerint egy föld-levegő rakétával lőtték le. Ez a fegyver repesz-romboló töltettel rendelkezik, amelyet a közeli gyújtás hoz működésbe a célpontnál, vagyis kis fémrészecskékkel, illetve repeszekkel éri el pusztító hatását.

A ZDF tudósítója elmondta, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, valamint Ausztrália és Malajzia képviselői nagyrészt zavartalanul mozoghatnak a gép becsapódásának helyszínén. A megfigyelők a területet ellenőrző oroszbarát szeparatisták kíséretében végzik munkájukat. A lezuhanás utáni első napokban a fegyveres szakadárok határozottan akadályozták a külföldi szakértők munkáját.