Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sajnálja a német védelmi miniszter, hogy kevesebb lesz az idegen katona

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. augusztus 1. 17:36

Sajnálatosnak nevezte Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter július 31-én, pénteken a mintegy 12 ezer amerikai katona tervezett kivonását Németországból, ugyanakkor hangsúlyozta, mindez aláhúzza annak szükségét, hogy Európa többet tegyen saját biztonsága érdekében.

Kramp-Karrenbauer péntek reggeli állásfoglalásában hangsúlyozta az európai integráció elmélyítésének szükségességét, és reményét fejezte ki, hogy Németország az unió soros elnökeként képes lesz előrelépést elérni a biztonsági és védelmi kérdésekben.

„Szem előtt tartjuk a német és az európai érdekeket" – jelentette ki a német tárcavezető. „Az igazság az, hogy a jó élet fenntartása Németországban és Európában egyre inkább azon múlik, miként vagyunk képesek mi magunk szavatolni biztonságunkat" – mondta.

Kramp-Karrenbauer hozzátette, a nyári törvénykezési szünet után összehívja az érintett német tartományok vezetőit, hogy megbeszélje velük, a német hadsereg (Bundeswehr) miként tud majd támogatást nyújtani régióiknak az amerikai katonák létszámának csökkentése után.

A német kormány eddig visszafogottan reagált Donald Trump amerikai elnök döntésére, aki korábban többször bírálta Németországot, mert megítélése szerint Berlin nem fordít elég pénzt védelmi célokra.

Rolf Mützenich, a nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szövetségi parlamenti frakciójának vezetője ugyanakkor felvetette, hogy jelen körülmények között felül kellene vizsgálni a haditechnikai együttműködést. A Süddeutsche Zeitung című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy „a szeszélyesség és a nyomásgyakorlás nem lehet alapja egy partnerségi együttműködésnek".

Roderich Kiesewetter kereszténydemokrata képviselő a dpa német hírügynökségnek bírálta Mützenich kijelentését mondván, hogy Európában nincs megfelelő, illetve megengedhető helyettesítője az amerikai hadiipar csúcstechnológiájú termékeinek.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter szerdán közölte, hogy heteken belül megkezdik a korábban bejelentett csapatcsökkentést, amelynek keretében csaknem 12 ezer katonát vonnak ki Németországból. Csaknem 5600 katonát NATO-tagállamokba telepítenek át, mintegy 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Így a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken. A miniszter bejelentette, hogy megszűnik az Európában állomásozó amerikai haderő (Eucom) németországi főparancsnoksága is: ezt Stuttgartból a belgiumi Monsba helyezik át, ahol a NATO-parancsnokság is található. Elmondta, hogy a jövőben szó lehet a Stuttgartban lévő Afrikai parancsnokság (Africom) áthelyezéséről is.

Katonai jelenlét 1945 óta

A Wehrmacht 1945. május 8-i, feltétel nélküli kapitulációja a németek számára véget vetett a második világháborúnak. 1918-ban az időben kötött fegyverszünettel Németországnak még sikerült elkerülnie a totális katonai vereséget, 1945 májusában azonban megszűnt a német államiság, és az ország elveszítette nemzetközi jogi szuverenitását.

A feltétel nélküli kapitulációval a legfelsőbb hatalom gyakorlása négy megszálló hatalom – Egyesült Államok, Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország – kezébe került.

A második világháború európai befejeződésének időpontjában mintegy 3,5 millió amerikai katona tartózkodott Európában. Létszámuk a harci cselekmények befejeződésével gyorsan apadt, mégis: az amerikai katonai jelenlét hosszú időre meghatározó tényezővé vált Európában – írta korábban a Rubicon.hu.

Ismert: a Szovjetunió a kommunista diktatúrák összeomlása után kivonta csapatait Kelet-Németországból, az ország újraegyesítése után az Egyesült Államok ugyanezt nem tette meg.