Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Segélyszállítmányokat visz Bejrútba az amerikai hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. augusztus 7. 15:42

Az amerikai hadsereg élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít a robbanás sújtotta Bejrútba – jelentette be augusztus 6-án Frank McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) főparancsnoka.

A Centcom vezetője csütörtökön telefonon egyeztetett a libanoni hadsereg főparancsnokával, Joseph Aoun tábornokkal, s megállapodott vele a segélyszállítmányokban – közölte Bill Urban kapitány, a Középső Parancsnokság szóvivője.

A segélyszállítmányokat a libanoni hadsereg kapja meg, s a bejrúti amerikai nagykövetséggel és a USAID amerikai fejlesztési és segélyszervezettel együttműködve gondoskodik a szétosztásáról is.

Három, C-17-es típusú katonai szállító repülőgép indul Bejrútba, fedélzetükön gyógyszerrel, élelmiszerrel, palackozott vízzel. Az első gép már fel is szállt Katarból, ahol amerikai katonai támaszpont van. A másik két gép egy napon belül útnak indul.

McKenzie tábornok jelezte azt is, hogy az amerikai kormányzat kész további segítséget nyújtani Libanonnak „e szörnyűséges tragédia idején". A tábornok kiemelte az amerikai és a libanoni hadsereg közötti partnerkapcsolat fontosságát is.

Amerikai sajtójelentések szerint Washington azt tervezi, hogy legalább 15 millió dolláros segítséget nyújt Bejrútnak. A konkrétumokat várhatóan pénteken jelenti be a kormányzat.