Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sok civil halt meg szaúdi légicsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 13. 10:22

Legalább 21 civil halt meg a szaúdiak vezette koalíció két légicsapásában Jemen északi részén – közölték szeptember 11-én, vasárnap hírügynökségek.

Mindkét eset szombaton történt. Legalább 15 civil halt meg és húsz megsebesült a Szanaatól északra fekvő Bejt Szaadan közelében, ahol harci gépek csapást mértek kutat fúró civilikre. Feltehetően rakétakilövővel tévesztették össze a vízfúró berendezést, célba vették, és megöltek négy embert. Amikor a környékbeli lakosok a helyszínre siettek, ismét rakéták csapódtak be, és kioltották még 11 ember életét.

A helyi média mintegy százra teszi a légicsapás sebesültjeinek és halálos áldozatainak a számát. Felvételeket tettek közzé szénné égett holttestekről, a szétlőtt fúróberendezésről, és a megcsonkított tetemeket összegyűjtő lakosokról.

A másik légicsapás egy törzsi vezető házát érte Haddzsa tartományban. Ebben a támadásban hatan haltak meg.

A koalíciós erők egyelőre nem kommentálták a híreket.

Nem ez az első eset, hogy a szaúdiak vezette koalíció harci gépei civil lakosokat, iskolákat, kórházakat, piacokat és lakóépületeket támadtak.

Az Irán támogatását élvező húszi lázadók 2014-ben foglalták el a jemeni fővárost, és elűzték székhelyéről Abed Rabbó Manszúr Hádi elnököt, akinek támogatására Rijád vezetésével koalícióba tömörült több arab ország, és tavaly márciusban légicsapásokat indított a húszik ellen. A lassan két éve tartó konfliktus áldozatainak a száma már meghaladja a tízezret.