Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sok civil vesztette életét szíriai légitámadásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 20. 16:11

Legalább 21 civil vesztette életét a Washington vezette katonai szövetség légicsapásaiban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kezén lévő észak-szíriai Manbídzsban és környékén – közölte július 18-án, hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A szíriai harcokat dokumentáló OSDH szerint a bombázások az észak-szíriai Manbídzs két kerületében legalább 15-en vesztették életüket, míg a közeli Tokhar nevű településen hatan. A május végén indított légicsapásoknak eddig 104 polgári áldozata van, köztük 29 gyermek.

A bombázások a kurd erőknek a szíriai–török határ közelében lévő város elleni előrenyomulását hivatottak támogatni.

Manbídzs az IÁ számára stratégiai jelentőségű, mert ezen a városon keresztül fut a dzsihadisták egyik fontos utánpótlási útvonala Törökországból a szélsőségesek által uralt területek felé.

Az ENSZ adatai szerint a városban hozzávetőleg 70 ezer civil maradt, akiket a dzsihadisták nem engednek elmenekülni.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi biztosa nemrég arra figyelmeztetett, hogy a város lakói a harcoló felek között rekedtek. A biztos szerint több értesülés is rendelkezésre áll a Manbídzsban történt súlyos emberi jogi jogsértésekről. A légicsapások során polgári lakosok vesztik életüket és sebesülnek meg, de a gyalogsági aknák, amelyeket az IÁ városszerte telepített, szintén szednek civil áldozatokat – tette hozzá Husszein.