Szerdai mozi: Karbala

Szöveg: Révész Béla | 2016. július 20. 15:46

A lengyelek tavaly összehoztak egy filmet, amely kategóriájában bármelyik hasonló hollywoodi produkcióval felvehetné a versenyt. A Karbala egy olyan sztorit mesél el, ami hivatalosan soha nem történt meg. Pedig…

A 2003-ban kezdődött iraki háborúba Lengyelország is becsatlakozott, nem is kevés emberrel: 2600 katonát vezényeltek az országba. A véres konfliktus nem váratott magára sokáig: egy évvel később Kerbelában durva zavargás tört ki. A dzsihadista sejtek összehangolt támadást indítottak a szövetséges erők ellen, esetünkben ez a lengyel és a bolgár kontingens nagy részét érintette. A parancs értelmében a helyi városházát kellett védeniük, úgy, hogy az iraki rendőrök már egy nappal a harcok előtt csendben elhagyták az épületet.

A lengyel-bolgár erők majdnem három napon át tartottak ki bármiféle utánpótlás nélkül. A támadók teljesen körülzárták őket, s míg azok több százan voltak, hőseink mindössze negyvenen, sikerrel teljesítették a küldetést. Hogy közben mi zajlott le az erőddé formált épületben és a katonák lelkében, azt próbálja bemutatni a Karbala szűk két órája. Nem is akárhogyan. A befektetett pénz és az energia a mozi minden percén látszódik. Az is, hogy alkotói igen sokat tanulmányozták a hasonló filmek (Black Hawk Down, Bombák földjén stb.) elkészítésének fortélyait. A sárga-barna színvilág ennél „irakibb" már nem is lehetne, a portól mi is köhögni kezdünk, a forróságot pedig annyira érezzük, hogy szinte felüdülünk, amikor valamelyik katona a fejére önt egy fél palacknyi vizet.

Krzysztof Lukaszewicz rendező minden olyan panelt beépített filmjébe, amitől a hollywoodi mozik működőképesek. Néha a határt is súrolja, ám van néhány olyan húzása a történetmesélésben, amely nem engedi, hogy túlnyálasodjon a sztori. Mindez éppen a lengyel megközelítésnek, az amerikaitól merőben eltérő felkészültségnek és mentalitásnak köszönhető. A film eleji alapkonfliktus például egy parancsmegtagadás történetét rejti magában. Izgalmas látni, ahogyan a lengyel tisztek ebben a számukra is szokatlan szituációban megpróbálják magukat a szolgálati előírásokhoz tartani, majd azt, hogyan válik a támadás miatt teljesen értelmetlenné és érthetetlenné a hivatalos út. A rendező-forgatókönyvíró néha a komikum határát súrolja, mindezt azonban jó ízléssel és a téma iránti alázattal teszi. A lengyel és bolgár parancsnok első találkozásakor hamar kiderül, hogy az angollal óvatosan kell bánniuk, a hivatalos nyelven kicsit döcögve halad a társalgás. Itt jegyzi meg cinikus iróniával egyikük: „Tíz évvel ezelőtt még beszélhettünk volna oroszul". Az ehhez hasonló apróságok teszik a Karbalát igazán jó mozivá. Mindamellett, hogy létrehoz egy tökéletesen amerikai történetet, telepakolták egy csomó olyan finomsággal, amitől a sztori tipikusan közép-kelet-európaivá válik. Leplezetlen nyíltsággal beszél például arról, hogy a lengyelek mit is keresnek Irakban: saját bevallásuk szerint sok pénzt. Ez a motiváció, ez hajtja őket, meg sem próbálkoznak belekeverni friss, alig négyéves NATO-tagságukat vagy bármiféle lózungos eszmei mondanivalót.

A Karbala rendkívül profin kivitelezett film. Feszültség, akciótenger, látványos ütközetek, jó színészek és magabiztos rendezés. Mindez még kevés lenne azonban ahhoz, hogy egy valóban csúcskategóriás hollywoodi filmhez hasonlítsuk. Ha szimplán a látványt és a magabiztosságot emlegetnénk, lazán beleszürkülne a B-filmek világába. Hogy mégsem így történik, az két dolognak köszönhető. Az egyik a már említett közép-kelet-európai sajátosság. A finom utalásokat, célzásokat egy amerikai, de talán még egy nyugat-európai sem értené, a volt szocialista blokk országaiban azonban nagyon is közönségére talál. A másik ok a megtörtént sztoriban keresendő. Dunát (Mississippit) lehetne rekeszteni azokkal az amcsi filmekkel, amelyben vagy az elején, vagy a végén közli a parancsnok (CIA, FBI, elhárítás, elnök, bárki), hogy „ez a küldetés soha nem történt meg, maguk itt sem voltak, blablabla." Amíg az amerikaiaknál ez szinte kötelező klisének hangzik, a lengyelek óriási traumaként élték meg azt, hogy hivatalosan meg sem történt az, amit a filmben látunk. A legelső információk a kerbelai eseményekről 2008-ban láttak napvilágot, amikor a lengyel katonákat kivonták Irakból. Egy újságcikknek köszönhetően ismerhette meg a közvélemény annak a pokoli három napnak a történetét, így a film, ha úgy tetszik, egyszerre tekinthető kollektív terápiának és megérdemelt rehabilitációnak.

A Karbala forgatókönyvileg messze nem tökéletes, rengeteg felesleges tölteléket hagytak a vágók a filmben, de így is kiváló, szerethető és érthető mozi. Látványban valóban nem marad el amerikai testvéreitől, a fentebb taglalt plusz pedig csak még kedvelhetőbbé teszi az alkotást. Ajánlott darab, mind szórakoztató jellegét, mind reális hátterét tekintve telitalálat.