Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sok civillel végzett a koalíciós erők légicsapása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 23. 15:43

A Jemenben beavatkozó arab koalíció harci repülőgépei szeptember 22-én, kedden csapást mértek négy lakóházra Szanaában, a támadásban legalább húsz civil életét vesztette – jelentették egészségügyi források.

A Hszinhua kínai hírügynökség tájékoztatása szerint négy lakóházat ért rakétatalálat a főváros déli, al-Sabín nevű negyedében. Az áldozatok nagy része nő, illetve gyerek. Helyi illetékesek arról számoltak be, hogy többtucatnyian megsebesültek a légicsapásokban.

A helyszínen lévő mentőcsapatok még kutatnak túlélők után a romok között. Szemtanúk szerint a lerombolt épületek környékén nem találhatók katonai célpontok.

A sajtó korábban arról számolt be, hogy a The Marina nevű szállodára mértek csapást a Rijád vezette szövetséges erők.

Az Ádeni-öböl partján fekvő országban hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező síita lázadók és az előlük külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítása érdekében nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított.