Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sok kurdot és iraki katonát öltek meg az Iszlám Állam fegyveresei

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 3. 21:46

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei augusztus 2-án, szombaton tizenhat kurd harcost öltek meg Irak északi részén, valamint az iraki kormányerők harminc katonájával végeztek az ország más részein, de a dzsihadista erők is állítólag több mint száz embert vesztettek – jelentette az AFP kurd forrásokra hivatkozva.

A dzsihadista fegyveresek megtámadták a pesmerga néven ismert kurd milícia állásait Irak második legnagyobb városának, Moszulnak a közelében, ahol azonban a kurdoknak sikerült visszaverniük a támadást. Ebben az ütközetben az AFP értesülései szerint tizennégy kurd vesztette életét, további két pesmerga kurd egy másik tűzharcban, a szíriai határ közelében halt meg.

A francia hírügynökség a Kurdisztáni Hazafias Szövetségtől (UPK) kapott információk alapján tudni véli, hogy a kurdok mintegy száz dzsihadistát öltek meg és 38-at foglyul ejtettek.

Az IÁ egységei mára elfoglalták Szíria egyharmadát, a szomszédos Irakban pedig a terrorcsoport kezén van az ország északi és nyugati

területeinek jelentős része. Korábban a szélsőségesek kijelentették, hogy „kalifátust" alapítanak az általuk ellenőrzött térségekben. Június 9-én kezdtek nagyobb offenzívába, amelynek során jelentős iraki területeket sikerült elfoglalniuk. Az iraki hadsereg már az első napokban kénytelen volt visszavonulni olyan területekről, amelyek vita tárgyát képezték a bagdadi kormány és a kurdok között, és amelyeket a pesmergák foglaltak el. Így most ez utóbbiak is fegyveres összeütközésbe kerülnek az IÁ harcosaival.

Moszulban, amelyet júniusban vettek be a szélsőséges szunnita IÁ erői, a megszállók több tucatnyi tagját ölték és sebesítették meg a korábbi napokban a helyi felkelők, az úgynevezett Moszuli Forradalmi Brigádok tagjai.