Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos öngyilkos merénylet Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 28. 7:03

Öngyilkos merénylő robbantott vasárnap a kelet-pakisztáni Lahor város egyik nyilvános parkja előtt, ahol legalább 50-en életüket vesztették és több mint 200-an megsebesültek – közölték mentési és rendőrségi illetékesek.

 A robbanás A Gülsán-e-Ikbál park főbejáratához közeli parkolóban történt – közölte a Samaa News hírcsatorna.

Az első beszámolók szerint 38-an meghaltak és több mint százan megsebesültek meg – mondta Musztanszar Feroz rendőrségi vezető a Reuters hírügynökségnek. Dzsam Szajjad Huszain, a helyi mentőegységek szóvivője szerint a sebesülteket különböző kórházakba szállították a városban. A sebesültek többsége nő és gyermek – tette hozzá.

Helyi sajtóértesülésekből úgy tudni, hogy a pokolgépet valószínűleg egy motorhoz rögzítették, viszont a rendőrség eddig nem erősítette meg ezt. Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a robbantást.

Pakisztánban a sikeres katonai fellépés ellenére a kormányellenes tálibok kisebb csoportjai továbbra is képesek támadásokat indítani a biztonsági erők és polgári célpontok ellen. A tálibok egykor kiterjedt területeket tartottak ellenőrzésük alatt az ország északnyugati részében, de a 2009-ben indult katonai műveletek kisebb, elszigetelt területekre szorították vissza őket.