Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Inkább három év börtön, mint három hónap lövészárok…”

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. március 28. 6:49

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

A Népszavában az alábbi olvasható: az hogy Németország megüzente a háborút Portugáliának, ami azt jelenti, hogy „Spanyolországnak követelnie kell Portugália függetlenségét, ha azonban ez lehetetlen volna, Spanyolország semmi esetre sem engedheti majd meg, hogy bármilyen más állam megvesse a lábát az ibériai félszigeten, mert Spanyolország nem engedheti meg, hogy a szomszédságában ujabb Gibraltárt létesítsenek."

A franciák belefáradtak a háborúba. Legalábbis az egyik cikkből ez derül ki: „a Newyorker, Volkszeitung, az amerikai szocialisták német lapja; Courland elvtárs nagyon érdekes cikkét közli. Courland a francia szocialista párt nemzetközi kisebbségének a hive. Az egyesült szocialisták mult év decemberében Parisban megtartott kongresszusán — mondja Courland — a kongresszus tagjainak többsége békére való hajlandóságot tanúsított. Csak a szocialista miniszterek rábeszélőképességének köszönhető, hogy a kongresszus nem határozta el azt, hogy az egész országra kiterjedő békepropagandát indit. A legtöbb szocialista a béke hive. Csak azért hallgatnak, mert a kormány megkérte őket, nehogy Németországban ugy tünjék föl a dolog, mintha Franciaország belefáradt volna a háboruba. (…) A katonák többsége — mondja Courland, — szivesebben fogadna három évi börtönt három hónapi lövészárok helyett. Azokban a katonai börtönökben, amelyekben voltam, legalább 500 olyan esetről tudtam, amelyekben a katona megsértette a följebbvalóját csak azért, hogy hat heti pihenőt kapjon. Olyan esetek is jutottak tudomásomra, hogy katonák megszöktek és azután önként jelentkeztek, hogy a börtönben pihenőhöz jussanak."

1596010891

A napilapból megtudjuk, hogy Brazília hamarosan hadat üzen Németországnak. „a portugál kormány értesülése szerint Brazilia és Németország szakitása most már elkerülhetetlen és hamarosan be fog következni a nyilt hadüzenet is."


Verdunt lángba borította a német ágyúk tüze – írja a Pesti Hírlap. Azonban a cikk több mint fele üres, azaz cenzúrázott, így bővebb részleteket nem tudunk meg. Továbbolvasva a napilapot megtudjuk, hogy az eddigi harcokban tizenkét orosz hadosztály semmisült meg. „A keleti arcvonalról jelentik: eddig 12 orosz hadosztályt emésztettek föl a harcok. Az arcvonal mögött még jelentékeny tartalékok állanak. Az offenzívát az oroszok már régóta előkészítették, ami a fokozott tüzérségi tevékenységből és a lőszer roppant felhalmozásából kitűnik."

Az újság ír az Isonzó frontról is: vezérkari jelentés szerint „a görzi hídfőnél csapataink a Podgora-magaslatok északi része előtti egész ellenséges állást elfoglalták. Félezernél több foglyot ejtettek."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)