Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Svédország letelepedési engedélyt ad a szíriai menekülteknek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 5. 11:01

Svédország első európai államként állandó letelepedési engedélyt ad minden oda érkező szíriai menekültnek a közel-keleti országban tomboló erőszak elfajulása miatt – erről döntött szeptember 3-án, kedden a bevándorlási tanács.

A TT svéd hírügynökség jelentése szerint a döntés minden olyan szíriai menekültre is kiterjed, aki korábban humanitárius okokból időleges tartózkodási engedélyt kapott Svédországban.

A skandináv országba az előző két év folyamán mintegy 15 ezer menekült érkezett Szíriából, de közülük nyolcezren csak három éves tartózkodási engedélyt kaptak. A keddi döntés értelmében ők is állandó letelepedési engedélyhez jutnak majd, és családtagjaikat is Svédországba hozhatják.

„A konfliktus, hogy finoman fogalmazzunk, egyre súlyosabb. Úgy véljük, hogy a belátható időn belül nem fog véget érni (a szíriai polgárháború). A nemzetközi jog szerint (a menekülteknek) állandó letelepedési engedélyt kell adni, ezért hoztuk e döntést" – közölte Anders Danielsson, a bevándorlási tanács igazgatója.

A tanács ugyanakkor azt is leszögezte, hogy azon személyek, akiknek esetében felmerül a háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésének gyanúja, természetesen nem számíthatnak védelemre.

Malek Laesker, a svédországi szíriai arab kulturális egyesület elnöke üdvözölte a döntést, de azt is elmondta, hogy az problémákhoz is vezethet: egyrészt az embercsempészet felfutását vonhatja maga után, másrészt tovább fűtheti a társadalmi-politikai vitát az ország amúgy is vitatott bevándorlási politikájával kapcsolatban.

Az ENSZ kedden egyébként „az évszázad katasztrófájának" nevezte a szíriai menekülthelyzetet, miután friss adatok szerint legalább kétmillió ember – a lakosság közel 10 százaléka – kényszerült elmenekülni a két és fél éve véres polgárháború sújtotta országból. Becslések szerint a konfliktusban eddig több mint 100 ezren vesztették életüket.