Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakadékba zuhant egy katonai teherautó Romániában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 30. 20:30

Életét vesztette három román hivatásos katona, miután teherautójuk szakadékba zuhant egy Arges megyei hegyvidéki úton – közölte június 30-án, pénteken a román védelmi minisztérium.

A baleset csütörtök éjszaka történt, amikor a 40-es campulungi hegyivadász zászlóalj négy járműve az erdélyi Nagysinken (Cincu) zajló nemzetközi hadgyakorlatról tartott hazafelé. A balesetet szenvedett, 13 katonát szállító jármű leghátul haladt a konvojban, amikor – egyelőre tisztázatlan okok miatt – egy éles kanyarban kisodródott az útról, és szakadékba zuhant.
A teherautó rakterében utazó katonák könnyebb-súlyosabb sérüléseket szenvedtek, egyikük pedig sértetlenül megúszta a balesetet. Az utastérben három katona beszorult a roncsok alá: őket csak órákkal később sikerült kiszabadítani, de már nem voltak életben.

Carmen Dan belügyminiszter a mentésben részt vevő alakulatoktól származó információkra hivatkozva azt állította: az első tanúvallomások szerint úgy tűnik, a teherautó fékrendszere hibásodott meg. Adrian Tutuianu védelmi miniszter ezt nem volt hajlandó megerősíteni, azt mondta, a baleset körülményeit a katonai ügyészség vizsgálja.

Klaus Iohannis államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek.