Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Úgy tűnik, hogy szaringázt vetettek be Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 30. 21:37

Szaringázt vagy valamilyen szarinszerű anyagot használtak annál a vegyi támadásnál áprilisban a szíriai Hán Sejkúnnál, amelyben több mint 90 ember halt meg – jelentette június 30-án, pénteken az AP amerikai hírügynökség a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) nem nyilvános nyomozati jelentésére hivatkozva.

A hírügynökségnek két diplomata is megerősítette, hogy a nem nyilvános jelentés fő megállapítása az, hogy szarint használtak a támadásnál.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet független vizsgálatot sürgetett, hogy kiderüljön, kik a vegyi támadás felelősei. Washington eddig is a damaszkuszi rezsimet tette felelősség a vegyi támadásért, de az Aszad-kormányzat tagadja, hogy vegyi fegyvert vetettek be. AZ OPCW jelentése a felelősség megállapítására nem terjedt ki, csak arra, hogy milyen vegyi anyagot használtak a támadásnál.

Donald Trump a támadás után válaszcsapást rendelt el szíriai katonai célpontok ellen.

Oroszország azt állítja, a felkelők vegyifegyver-raktáraiból szabadult el az ideggáz, amikor a létesítmény találatot kapott a kormányerők egyik légicsapásában.

Szíria 2013-ban csatlakozott az OPCW-hez, bejelentve, hogy 1300 tonna vegyi fegyverrel és vegyi fegyverek gyártásához szükséges ágenssel rendelkezik, amelyeket aztán nemzetközi akció keretében semmisítettek meg. Ennek ellenére Damaszkusz nem tette lehetővé, hogy az OPCW megállapítsa, hogy a bevallottakon kívül nem rendelkezik több vegyi fegyverrel.

A jelentés tartalma nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy hétfőn Fehér Ház nyilatkozatban fenyegette meg a szír elnököt, aki amerikai információk szerint újabb vegyifegyver-támadásra készül. az Egyesült Államok szerint szíriai kormány valószínűsíthetően vegyifegyver-támadást készít elő, s ha ezt megteszi, azért mind Bassár el-Aszad elnök, mind a szíriai hadsereg „nagy árat fizet majd".