Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százakat végzett ki az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 5. 20:36

Több száz embert, köztük dezertőröket, katonákat és volt kormányzati alkalmazottakat végzett ki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Moszul környékén – közölte Ravina Shamdasani, az ENSZ emberi jogokért felelős szóvivője november 4-én, pénteken.

A szélsőségesek 50 dezertőrrel és 180 volt kormányzati alkalmazottal végeztek, valamint Moszultól délre beszivárogtak a hadsereg soraiba, és a biztonsági erők hét tagját meggyilkolták.

Az IÁ harcosai péntek kora reggel átkeltek a Tigris folyón, és Moszultól 90 kilométerre, Sarkat térségében összecsaptak a biztonsági erők tagjaival. A szélsőségesek robbanószerkezeteket hagytak maguk után – közölte a helyi rendőrség.

Az iraki erők szeptemberben foglalták vissza Sarkatot, de a dzsihadisták kisebb csoportjainak időnként sikerül beszivárogni a kormány ellenőrzése alatt álló területekre.

Az Iszlám Állam utolsó iraki bástyájának számító Moszul ellen indított offenzíva október 17-i kezdete óta a szélsőségesek több hasonló akciót hajtottak már végre elterelésképpen.

Eközben az IÁ 1600 embert szállított át Hammam al-Alilból Tal-Afarba, akiket valószínűleg élőpajzsként akar majd felhasználni. A szélsőségesek ugyanerről a településről 150 családot hurcoltak át Moszulba szerdán, a lakosságot pedig felszólították, hogy adják át gyerekeiket, különös tekintettel a 9 kilenc év feletti fiúkra. Az ENSZ-szóvivő attól tart, hogy a dzsihadisták katonákat képeznének ki a kiskorúakból.

Shamdasani arra is felhívta a figyelmet, hogy az IÁ 400 kurd, jazidi és síita nőt tart fogva Tal-Afarban, valamint legalább 200 emberrel végzett Moszulban.

A szélsőségesek mellett a légicsapások sem kímélik a civileket: szerda este négy nő életét vesztette, 17 civil pedig megsebesült a Moszul keleti részén található Kudsz negyedben egy bombázás során.