Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százezer gyermek van veszélyben Moszul óvárosában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 6. 16:14

Százezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik Moszul óvárosában, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területen élnek rendkívül veszélyes körülmények között – figyelmeztetett június 5-én, hétfőn az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF.

„Védjék meg a gyermekeket, mindig óvják meg a biztonságukat, ahogyan azt a nemzetközi humanitárius jog is megköveteli" – szólította fel a harcoló feleket az UNICEF iraki képviselője, Peter Hawkins.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra megtisztították a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

Moszul, Ninive kormányzóság központja 2014-ben esett el, amikor az Iszlám Állam fegyveresei gyakorlatilag megfutamították a kormányerőket, és Irak északi és nyugati részének jelentős hányadát ellenőrzésük alá vonták.