Szíria: válság, polgárháború vagy felkelés?

Sógor Dániel elmondta, a média erősen torzítva mutatja be a konfliktus szereplőit, kezdve azzal, hogy korántsem indokolt polgárháborúról beszélni, hiszen egy ilyen konfliktusban jellemzően két részre szakad a lakosság, az állam intézményei működésképtelenek lesznek, majd megszűnnek. Szíriában ez nem így történik, hiszen gyakran a lázadók sem tudnak egységes szervezetként fellépni, illetve tévedés azt hinni, hogy a kormány mellett kizárólag az alavi kisebbség áll, számos szunni muszlim és keresztény is támogatja őket.

A felkelés úgy kezdődött, ahogy az „arab tavasz" forgatókönyvében írva van: több kisebb ellenzéki szervezet is létezett, amelyek végül egyesülve létrehozták a Szíriai Nemzeti Tanácsot, melynek megalakulását Isztambulban jelentették be. (Törökország azóta is a felkelőket támogatja.) A szervezet egyesítette a szíriai ellenzéki erők többségét, valamint a Szírián kívüli politikai száműzötteket, a tanács élére a haladó gondolkodású Burhán Galiún professzort nevezve ki. Egy belső konfliktust követően azonban Galiún lemondott pozíciójáról, helyette a kurd Abdulbaszet Sziedát választották meg. Emellett megalakult a Nemzeti Koordinációs Bizottság egy Demokratikus Változásért nevű szervezet, melyet az ellenzéki Hasszán Abdel Azim alapított. A bizottság sokáig az SZNT riválisának számított, mígnem közösen megalapították a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját, elnökké Moaz al-Hátib egykori imámot nevezve ki.

Azóta váltakozó eredménnyel és intenzitással folyik a harc a kormány és az ellenzék között, ám Sógor Dániel kiemelte, a média híradásaival ellentétben Aszad elnök messze van még a bukástól, mi több, úgy tűnik, a kormányerők egyre inkább kezdenek teret nyerni, míg a kormány támogatottsága is növekszik. A szakértő szerint azzal magyarázható a folyamat, hogy a kormánnyal szemben állók között feltűnnek olyan szélsőséges iszlamista csoportok, az al-Kaida testvérszervezete, az al-Nuszra Front, amely öngyilkos merényletekkel és az afganisztáni tálibokhoz hasonló ultra-ortodox iszlám nézetekkel hívta fel magára a figyelmet. Ezek az erők többször is kinyilvánították szándékukat, miszerint Szíriából egy iszlamista államot kell létrehozni, a saría törvénykezés alapján.

A kormányt támogatók jelentős része egyértelműen a stabilitás ígérete miatt választja, sokak szemében Aszad elnök egyet jelent a biztonsággal. Kérdéses tehát, mit fognak lépni a felkelők az egyre inkább tért nyerő kormányerőkkel szemben, akiket az a veszély is fenyeget, hogy idővel elvágják őket az utánpótlásukról gondoskodó határon túli támogatóiktól.

A nemzetközi közvélemény is erősen megosztott: az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatja, elismeri az ellenzéket, míg Oroszország Szíria egyik legfontosabb szövetségese, Damaszkuszt folyamatosan fegyverrel látja el, valamint fenntart a Földközi-tenger partján lévő Tartúszban egy haditengerészeti ellátó-kiszolgáló bázist. Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsában 2012-ben három alkalommal vétózta meg Pekinggel együtt, hogy a világszervezet Szíriát elítélő és büntetőintézkedéseket foganatosító határozatot fogadjon el az Aszad-rezsimmel szemben.

Napjaink komoly kérdése, vajon milyen döntés születik Washingtonban. Barack Obama elnök úgy fogalmazott, az Egyesült Államok kész további – akár diplomáciai, akár katonai – lépéseket tenni, ha bebizonyosodik, hogy a Bassár el-Aszadhoz hű erők vegyi fegyvert vetettek be a szíriai harcokban. Ám nyilvánvaló, hogy ennek súlyos következményei lennének, hiszen a jól felszerelt szír hadsereggel szemben biztosan lennének halálos áldozatok, méghozzá nagyobb arányban, mint Afganisztánban, és a technikai felszerelés is jobban megsínylené a beavatkozást. Ráadásul Irak óta a nemzetközi közvélemény is szkeptikusabb a vegyi fegyverekre való hivatkozást illetően, így csakis sziklaszilárd és perdöntő bizonyítékok esetében képzelhető el az amerikai fegyveres beavatkozás.

Fotók: Dévényi Veronika