Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíria visszafoglalná Palmürát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 11. 12:41

A szíriai hadsereg támadást indított Palmüra visszafoglalásáért, amelyet tavasz végén az Iszlám Állam terroristái rohantak le – jelentette egy ellenzéki csoport pénteken. Szíriai katonai források arról számoltak be, hogy öt kilométerre sikerült megközelíteniük az ország keleti részében fekvő várost.

Az állami televízió híradásában páncélosok és tüzérségi fegyverek voltak láthatók, amint bizonyos távoli célpontokat lőnek. “A hadsereg alakulatai koncentrált lövéseket adtak le a terroristák búvóhelyei ellen, és sokukat megölték" – közölték a fegyveres erők.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns szervezet szerint a hadsereg a hadjárat keretében fokozta az Iszlám Állam elleni légicsapásokat. A londoni székhelyű csoport azt közölte, hogy a térségben most is heves harcok vannak. Az áldozatok számáról egyelőre nincsenek hírek.

A libanoni al-Majadín tévé biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a támadást egészen addig folytatják, amíg nem sikerül visszavenni az ellenőrzést Palmüra felett. A beszámolók szerint a kormányerők három irányból támadják a dzsihadistákat.

Az Iszlám Állam májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő, Tadmur szélén található ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették.