Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriai foglyok haltak éhen egy aleppói börtönben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 4. 15:40

Több szíriai fogoly halt éhen egy a kormány által ellenőrzött börtönben Aleppó városában – állította január 2-án, csütörtök este az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

A londoni székhelyű szervezet szerint az elmúlt két napban nyolc bebörtönzött szenvedett éhhalált. Egyidejűleg arra szólította fel a különböző humanitárius csoportokat, hogy élelmiszerrel és gyógyszerekkel igyekezzenek segíteni a szóban forgó börtönt, ahol embertelen körülmények között állítólag mintegy 3000 személy raboskodik.

A hírek szerint kritikus a helyzet a Damaszkusz közvetlen közelében lévő palesztin menekülttáborban is. A szíriai fővárostól délre fekvő Jarmúkban, ahol több ezer főt befogadó menekülttábor működik, a londoni szervezet szerint az elmúlt napokban ugyancsak több ember vesztette életét élelmiszer-, illetve gyógyszerhiány miatt.

Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese New York-i közleményében ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy a humanitárius csoportok több olyan helyre nem juthatnak el, ahol menekültek élnek, illetve emberek raboskodnak. A jarmúki tábort ezek között említette.