Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriai menekültek százai érkeznek a dél-olaszországi partokra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 30. 7:38

Huszonnégy óra alatt közel félezer, többségében szíriai menekült érkezett Szicília szigetére, ahol menekültáradattól tartanak a Szíriával szembeni esetleges katonai csapás miatt.

A legutolsó menekültcsoportra a Siracusa városával szemközti tengerszakaszon, Szicília délkeleti vizein találtak rá a parti őrség motorcsónakjai szerdán hajnalban.

A 190 fő többsége szíriainak vallotta magát, de mindannyian útlevél és más személyes dokumentum nélkül érkeztek, így még azonosítani kell őket. A csoportban 48 gyerek is utazott, közöttük egy négynapos csecsemő, akit anyja az Észak-Afrikából Szicíliába tartó tengeri úton hozott világra. A menekülteket ideiglenes szálláshelyen helyezték el orvosi ellátással.

Az előzővel egy időben egy másik 150 fős menekültcsoport is érkezett, ezt megelőzően egy százas csoport, amelyet egy kereskedelmi hajó szállított a szintén szicíliai Trapani kikötőjébe.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint július elseje és augusztus közepe között legalább 9 ezer menekült érkezett az olasz partokra. A magukat politikai menekülteknek valló személyek között egyre több a szíriai, és folyamatosan emelkedik a nők és a kiskorú gyermekek száma. A csoportokat szállító hajók Afrika északi partjairól indulnak, többnyire Líbiából, de az olasz hatóságok által az utóbbi hetekben a menekültek között azonosított emberkereskedők egyiptomi állampolgárok voltak.

Lampedusa szigetének menekülttábora a nyár közepén megtelt, így az illegális bevándorlók útvonala Szicília felé tolódott el.

Az olasz hatóságok szerint Szicília azért is vonzó, mert partot érve az illegális bevándorlók könnyebben tudnak szétszóródni és továbbutazni. Nehezebb őket felkutatni, mint az apró Lampedusán.

A siracusai kikötő parancsnoka szerdán úgy nyilatkozott, hogy a következő időszakban egyre több szíriai menekültet várnak, ha csakugyan bekövetkezik a Szíria elleni katonai beavatkozás. Ezt erősítette meg Mario Mauro olasz védelmi miniszter is a L’Avvenire katolikus napilapnak adott interjúban. A menekültek nagy része megtagadja az ujjlenyomattal való azonosítást, hogy ne Olaszországban kelljen menekültstátust kérnie. Többségük ugyanis Európa északi országaiba akar továbbmenni.