Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szorosabb együttműködést szorgalmaz az osztrák védelmi miniszter a NATO-val

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 13. 8:49

Szorosabb együttműködésre van szükség a NATO-val, Ausztriának aktívabban részt kellene venni az európai biztonsági és védelmi politikában – idézte az osztrák védelmi minisztert a Der Standard című osztrák lap július 11-ei, hétfői száma.

Hans Peter Doskozil szerint mindez magában foglalja a NATO-val való konstruktív és célzott partnerséget. A miniszter szerint azonban ezáltal Ausztria semlegessége nem kérdőjeleződne meg, hiszen olyan együttműködési területet kell találni, amely összeegyeztethető az ország álláspontjával.
Az emberek egyértelmű megoldásokat várnak, többek között a menekültválságra is – jelentette ki a miniszter. Úgy vélte, hogy azon biztonsági témákra kell koncentrálni, amelyek foglalkoztatják a lakosságot.

Finnország és Svédország NATO-hoz való közeledésével kapcsolatban arról beszélt, hogy azon országok esetében teljesen más félelmekről, összefüggésekről és biztonsági kérdésekről van szó, mint Ausztria esetében. Szerinte Ausztria inkább a kiberbűnözés és a terrorizmus területén számít kihívásokra.
Doskozil hangsúlyozta továbbá Ausztria elkötelezettségét, miszerint egy NATO-misszió keretein belül Koszovóba küldjön ötszáz katonát.
Az osztrák tárcavezető egyúttal az európai biztonsági és védelmi politika átgondolását szorgalmazta az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése esetén.

A hét végi varsói NATO-csúcstalálkozón a szövetség keleti szárnyának megerősítése mellett arról döntöttek, hogy meghosszabbítják az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű missziót, sor kerül az atlanti szövetség közvetlen szerepvállalására az Egyesült Államok vezette, Iszlám Állam elleni koalícióban. A csúcs során jóváhagyott NATO-EU megállapodások értelmében megerősítik a szövetséges erőknek az Európába irányuló illegális bevándorlás és az embercsempészet elleni harcban való részvételét is.