Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanácsadói szerint fogságban a jemeni elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 22. 18:56

Tanácsadói szerint a jemeni elnököt fogságban tartják otthonában a húszi lázadók, míg a síita fegyveresek azt állítják, hogy csak védelmet nyújtanak Abed Rabbo Manszúr Hádi államfőnek, aki tőlük bármikor távozhat. Az elnökhöz közel álló források szerint Hádi a húszik követeléseit szem előtt tartó nyilatkozatra készül.

A tanácsadók elmondták, hogy az elnök rezidenciáját a síita mozgalom fegyveresei őrzik. „A helyzet elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút" – fogalmazott a névtelenséget kérő két forrás.

Egy, az elnökhöz közel álló, névtelenül nyilatkozó forrás a Reuters brit hírügynökségnek később azt mondta, Hádi találkozott január 21-én, szerdán a húszik egyik magas rangú képviselőjével, és „néhány órán belül egy minden problémára választ adó nyilatkozat várható".

Egy másik forrás szerint Hádi készen áll arra, hogy az összes jemeni politikai erő – köztük az Anszarullah síita húszi milícia – és Dzsamál Benomar, az ENSZ jemeni különmegbízottja részvételével tárgyalásokat kezdjen. Benomar egyelőre nem tartózkodik Jemenben, és a találkozót akkor tartják meg, ha megérkezett – mondta szerdán az elnökhöz közeli forrás az AFP francia hírügynökségnek.

A húszi harcosok szerda reggel vették körbe az elnöki rezidenciát, de azt közölték, hogy az elnököt védik a testőrség tagjaival együtt, akik a szokásos őrhelyükön tartózkodnak. Ezt a testőrség egyik tagja is megerősítette, hozzátéve, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi odabent tartózkodik.

A lázadók nap közben elfoglalták a Szanaa városa fölé magasodó dombon álló katonai bázist, ahol ballisztikus rakéták is találhatók. Ez az ország legnagyobb rakétabázisa.

Dél-Jemenben a hatóságok lezárták az ádeni repülőteret és a kikötőt, így leállt az ország második legnagyobb repülőtere és az Ádeni-öböl legnagyobb vízi kereskedelmi központja.

Tarek Abdu, a repülőtér vezetője azzal indokolta a döntést, hogy hűek az elnökhöz, a síita lázadók pedig a nemzeti szuverenitás szimbólumát és az alkotmányos rendet támadták meg.

A jemeni fővárosban hétfő óta zajlanak összecsapások a hadsereg és a síita lázadók között, akik kedden elfoglalták az elnöki palotát is. Az államfő éppen a rezidenciáján, egy másik kerületben volt. A lázadók azt is tűz alá vették. A kormány puccskísérletnek minősítette az eseményeket.

A síita szervezet egyebek mellett azt követeli, hogy módosítsák azt az alkotmánytervezetet, amely az országot hat régióba osztaná fel, valamint az elnök alkalmazza a gyakorlatban azt a tavaly szeptemberben elfogadott békemegállapodást, amely a hatalomban nagyobb szerephez juttatja a különböző politikai erőket, így a síitákat is.

A marokkói kormány szerdán javasolta az Arab Liga rendkívüli összehívását a kialakult helyzet miatt. „Nagy nyugtalansággal követjük nyomon az eseményeket" – áll a külügyminisztérium közleményében. Egyúttal felszólították a feleket a békés rendezésre Jemen „biztonságának, stabilitásának és területi integritásának megőrzése érdekében".

Az Öböl menti Együttműködési Tanács (CCG) hat arab tagállama szerdán közös nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatásukról biztosították a jemeni elnököt, és azzal vádolták meg az Anszarullah milíciát, hogy a jemeni elnöki palota ostromával „erőszakkal próbálják megdönteni a legitim hatalmat". Arra szólították fel a húszi lázadókat, hogy hagyjanak fel az erőszakkal és adják vissza a hatalmat a törvényes szerveknek.