Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tartományi központot foglaltak el a tálibok Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 29. 22:35

Elfoglalták Kunduzt a tálibok szeptember 28-án, hétfőn – jelentette be az afganisztáni belügyminisztérium szóvivője. A 2001-es amerikai invázió óta ez az első eset, hogy a lázadók kezére kerül egy tartományi központ.

Az iszlamista fegyveresek hajnalban indítottak támadást a Kabultól északra fekvő nagyváros ellen, és néhány órás harc után benyomultak a központba, ahol kormányzati épületeket foglaltak el.

A belügyi szóvivő szerint a kunduzi fegyveres erők fel voltak készülve a tálibok támadására, „de nem egy ilyen mértékűre, és nem egy olyanra, amelyet tíz különböző helyszínről irányítottak egyszerre".

Az afgán rendőrség szerint a tálibok több száz emberüket vetették be a harcokban. Egy magas rangú amerikai tisztviselő arról számolt be, hogy az Egyesült Államok hadseregének tudomása szerint mindkét oldal jelentős veszteségeket szenvedett.

A brutalitásukról és az iszlám törvények szigorú alkalmazásáról ismert tálibok közösségi oldalakon jelentették be győzelmüket, illetve közölték, hogy a város tanárainak, orvosainak és közalkalmazottjainak állásai és személyes vagyona biztonságban vannak.

Szemtanúk szerint a fegyveresek letépték az afgán elnök illetve más politikai vezetők képeit, és kitűzték a mozgalom fehér színű lobogóit az irányításuk alá került területeken. Sok helyi a város repülőterére menekült – tették hozzá.