Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Távoztak a tüntetők a thaiföldi hadsereg főhadiszállásáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 30. 16:21

Csak pár órát időzött november 29-én, pénteken a thaiföldi hadsereg bangkoki főhadiszállásán az a bő ezer tüntető, aki erőszakkal hatolt az épületegyüttes területére.

A tömeg betörte a kapukat, de sokan a kerítésen átmászva jutottak a főhadiszállásra, amely Bangkok történelmi negyedében van. Zászlókat lengettek, sípokkal fütyültek és azt követelték, hogy a hadsereg valljon színt: kinek az oldalán áll, a tüntetőkén, vagy a Thakszin-rezsimnek nevezett kormányén.

A tömeg az épületekbe nem jutott be, több száz katona pedig a házak balkonjairól békésen nézelődve fogadta a történéseket.

„A hadsereg azt szeretné, ha mindegyik fél az ország legfőbb érdekeit szem előtt tartva oldaná meg a problémát" – mondta a hadsereg szóvivője, a tömeg pedig békésen elszállingózott.

A főhadiszállás területének átmeneti megszállása amúgy inkább csak jelképes volt, mivel a hadsereg három nappal ezelőtt áttelepítette főparancsnokságát Bangkok egyik északi külvárosába.

Pénteken további négy helyszínen tüntettek Bangkokban, köztük a pénzügyminisztériumnál, amelyet hétfő óta tartanak megszállva. Csütörtökön elutasították a kormányfő tárgyalási ajánlatát, és a tüntetést vezető Szuthep Thaugszuban – az előző kormány miniszterelnök-helyettese – kijelentette: a következő egy-két napban „jön a végjáték". A politikus vasárnapra újabb állami épületek megszállására hívta fel pénteken híveit, egyebek közt a városháza, a rendőr-főkapitányság és még négy minisztérium elfoglalására.

„Ne várjunk tovább! Aki szereti ezt az országot, egy emberként teljesíti küldetésünk! Vasárnap, fivéreim és nővéreim, bejelentjük győzelmünket a Thakszin-rezsim felett" – mondta Thaugszuban hétezer fős tömegnek.

Thaiföldön vasárnap óta tízezrek demonstrálnak, hogy megdöntsék az általuk Thakszin-rezsimnek nevezett kormányt, mivel az szerintük valójában Jinglak bátyjának, a börtön elől külföldre menekült Thakszin Sinavatra korábbi kormányfőnek az irányítása alatt áll. Jinglak nem hajlandó lemondani, de erőt sem akar alkalmazni a tüntetőkkel szemben, akik a hatóságok szerint napról napra kevesebben vannak.