Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teherán szerint Törökország saját biztonságát veszélyezteti a Patriotok telepítésével

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 23. 20:33

Az iráni védelmi miniszter szerint Törökország saját biztonságát veszélyezteti azzal, hogy Patriot típusú rakétavédelmi NATO-ütegeket telepít területére egy feltételezhető szíriai rakétatámadás elhárítására.

Az IRNA iráni hírügynökség szerint Ahmad Vahidi december 22-én, szombaton úgy fogalmazott, hogy a Patriot-rakéták telepítése nem teremti meg Törökország biztonságát, viszont ártani fog neki. Vahidi szerint a Nyugat mindig a saját nézetei és érdekei érvényesülését hajszolja, és Teherán nem ért egyet azzal, hogy a nyugati országok beleártsák magukat a térségbeli viszonyokba.

A Patriot légvédelmi rakétaütegek telepítését Ankara novemberben kérte a NATO-tól, hogy a polgárháború sújtotta Szíriával határos vidékének biztonságát szavatolja. Az észak-atlanti szövetség december 4-én határozott arról, hogy eleget tesz a kérésnek. Iráni tisztségviselők már korábban is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a rakétatelepítés csak mélyíti a Közel-Kelet instabilitását, és súlyosbítja a szíriai konfliktust.

Vahidi tagadta azokat a nyugati vádakat, hogy Irán részt vesz az ellenzékiek ellen harcoló szíriai erők kiképzésében. Mint mondta: Szíriának erre nincs szüksége, mert erős hadserege van, amely felkészült arra is, hogy harcba szálljon Izraellel.