Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terezínben új kiállítással is emlékeznek a második világháború befejezésére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 17. 17:46

Cseh művészet a fasizmus és a háború ellen címmel új állandó kiállítás nyílik májusban a Prágától nyugatra fekvő terezíni Kis-Erődben. A 2. világháború befejezésének 70. évfordulójáról több más rendezvénnyel is megemlékeznek Terezínben, ahol 1940 és 1945 között zsidó koncentrációs tábort rendeztek be a nácik – közölte Tomás Rieger, az emlékhely szóvivője.

Az új állandó kiállítást május 17-én nyitják meg. Blanka Stehlíková, az új kiállítás kurátora elmondta, hogy külön figyelmet szentelnek azoknak a művészeknek, akik megjárták a koncentrációs táborokat vagy életüket a kivégzőhelyen fejezték be.
A kiállítás megnyitása előtt ünnepi megemlékezést tartanak a Kis-Erődben, amelynek fő szónoka Milos Zeman cseh köztársasági elnök lesz.

A terezíni erődöt 1780-ban II. József császár alapította a poroszok elleni védelem céljából. A 19. század folyamán magyar katonák is szolgáltak az erődben.
Az egykori Nagy-Erőd ma a város területe, míg a Kis-Erőd ma nemzetközileg számon tartott holokauszt-emlékhely.

A 2. világháború idején az összesen 144 ezer terezíni zsidó rab többsége – mintegy 118 ezer – az auschwitzi megsemmisítő táborban végezte. A Kis-Erődben fogva tartott magyarországi zsidók száma mintegy 1100-1200 volt. Nagy részük szintén Auschwitzba került.
Hivatalosan a Kis-Erőd munkatábor és börtön volt. A Gestapo által halálra kínzottak számát több mint 30 ezerre becsülik.

A tragikus világháborús évekről az emlékhelyen nemcsak a múzeum vall, hanem látogathatók a korabeli épületek, kazamaták, börtönök is.