Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorizmussal vádolnak egy 17 éves lányt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 8. 13:40

Az osztrák rendőrség terrorizmus gyanújával eljárást indított egy tizenhét éves, svéd állampolgárságú lány ellen – jelentette be december 7-én, hétfőn a rendőrség szóvivője.

A szomáliai származású lány a rendőrség gyanúja szerint Bécsen keresztül Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon iszlamista harcosokhoz. A hatóságok még szombaton vették őrizetbe Bécs egyik vasúti pályaudvarán. Előzőleg szülei Svédországban tájékoztatták a rendőrséget: aggódnak lányuk utazási tervei miatt, és attól tartanak, hogy gyerekük az Iszlám Államhoz akar csatlakozni.

A lány vallomásában tagadta, hogy Szíriába akar utazni, állítása szerint csupán bécsi barátait szerette volna meglátogatni.

Az osztrák rendőrség részben a lány szüleinek állítása, részben pedig egyéb információk alapján indított eljárást. Még nem dőlt el, hogy az ügyben eljáró bécsi bíróság elrendeli-e a vizsgálati fogságot vagy úgy dönt, hogy szabadon távozhat a lány. Édesanyja hétfőn Bécsbe érkezett, hogy találkozhasson vele.