Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrortábort semmisítettek meg Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 27. 20:11

Napok alatt több mint kétszáz dzsihadistával végeztek a biztonsági erők, mialatt felszámolták az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egyik támaszpontját a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban. A műveletet vezető Naszim Szangi tábornok július 26-án,  kedden bejelentette: újoncok kiképzése folyt a létesítményben.

Az iszlamisták bázisa fegyverraktárként is működött, emellett a létesítmény területén egy kórház is üzemelt – ismertette az afgán tábornok, aki szerint az elmúlt négy nap során a hadsereg a dzsihadisták mintegy 270 harcosával végzett Nangarharban.

Rendőrségi források úgy tudják: ezekben az összecsapásokban vesztette életét Szaid Emarati, az IÁ Nangarhar tartományért felelős katonai parancsnoka is. Emellett pedig húsz dzsihadistát is sikerült elfogni – mondta Haszrat Huszain Masrikival rendőrségi szóvivő.

A szombat este Kabulban történt kettős merényletben legkevesebb 80-an vesztették életüket és több mint 230-an megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Ugyanakkor az afganisztáni NATO-küldetés, az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű misszió szóvivője szerint nincs jele az IÁ megerősödésének a közép-ázsiai országban.

Charlie Cleveland tábornok hétfőn elmondta: „úgy véljük, hogy a terrorszervezet ugyanabban, vagy esetleg rosszabb helyzetben van, mint két hónappal ezelőtt". Szerinte az IÁ harcosainak száma jelenleg 1000 és 3000 közé tehető.