Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrortámadást akadályoztak meg Bosznia-Hercegovinában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 31. 18:36

Egy hotel elleni terrortámadást akadályoztak meg a boszniai hatóságok október 31-én, pénteken az ország főként szerbek lakta részében, a boszniai Szerb Köztársaságban – számolt be róla a Nezavisne Novine című boszniai napilap.

A kelet-boszniai Janja település Dallas nevű hoteljében a rendőrség nagy mennyiségű gyúlékony folyadékot, robbanóanyagot és pirotechnikai eszközt talált, amelyeket a gyanú szerint azzal a céllal kötöttek össze, hogy felrobbantsák az épületet. A hotel több más épülettel is közvetlenül érintkezik, így azok is megsérültek volna.

Aleksandra Simojlovic, a helyi közbiztonsági központ szóvivője a sajtónak azt mondta: a hotelben több mint 100 liter benzint, nagyszámú gázpalackot és más gyúlékony, valamint robbanékony anyagot találtak.
A hotelt – amelynek tulajdonosa egy Hollandiában élő 64 éves nő – azt követően vizsgálta át a rendőrség, hogy a tudomásukra jutott: terrortámadás készül a városban.