Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 23. 17:12

A rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok – közölte december 22-én, kedden Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

Cazeneuve elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak és meg is gyanúsítottak. A tárcavezető tudatta: két francia állampolgárról van szó. Egyikük húszéves, és eddig ismeretlen volt a rendőrség számára, a másik 24 éves, és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.

Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljárás folyamán igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre. Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.

Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már tíz terrortámadást hiúsítottak meg szerte Franciaországban.