Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Thomas de Maiziere: alig javult a biztonsági helyzet Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 4. 9:41

Csekély mértékben javult a biztonsági helyzet Afganisztánban a német védelmi miniszter szerint. Thomas de Maiziere egy március 3-ai, vasárnapi interjúban ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a biztonság tényleges állapota körzetről körzetre eltérő.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak adott nyilatkozatában Thomas de Maiziere megerősítette, hogy minisztériuma a csapatkivonás koncepcióján dolgozik. Ezt a koncepciót még a szeptember végi parlamenti választások előtt nyilvánosságra kívánja hozni – jelentette ki, utalva arra, hogy javaslatáról az ellenzéki pártokkal is egyeztet.

Németország jelenleg 4500 katonát állomásoztat Afganisztánban, és ez a harmadik legnagyobb kontingens a nemzetközi biztonsági erőn (ISAF) belül.

A Bundestag január végén 2014 februárjáig hosszabbította meg az Afganisztánban állomásozó német katonai kontingens mandátumát. A német katonák számát addig az említett 4500-ról 3300-ra kell csökkenteni.

Az előzetes megállapodás szerint a nemzetközi biztonsági erőket 2014 végéig csaknem teljesen kivonják Afganisztánból.