Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenöt feltételezett kémet végeznek ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 7. 20:28

Tizenöt embert ítélt halálra kedden egy rijádi bíróság Irán javára végzett kémkedésért – jelentette az al-Arabíja szaúdi magánkézben lévő pánarab hírcsatorna. A vád szerint a csoport összeszövetkezett az iráni hírszerzéssel, katonai titkokat osztott meg vele, és egy kém állítólag még Ali Hámenei legfelsőbb iráni vezetővel is találkozott.

Februárban összesen 32 ember – köztük egy afgán és egy iráni állampolgár – ellen indult eljárás kémkedés miatt. A 2013 óta fogva tartott vádlottak szinte kivétel nélkül Szaúd-Arábia főként síiták lakta keleti térségéből, al-Katífból származnak. Tizenötüket halálra ítélték, tizenöt emberre hat hónaptól huszonöt évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki, két vádlottat pedig szabadon engedtek.

Az elítéltek fellebbezhetnek a bíróság döntése ellen, és a halálos ítéleteket végrehajtásuk előtt a szaúdi királynak is ellen kell jegyeznie.

A szunnita iszlám konzervatív ágát követő Szaúd-Arábia és a síita Irán között Nimr al-Nimr síita hitszónok januári kivégzése óta fagyos a viszony. A térség fölötti befolyásért vetélkedő felek diplomáciai kapcsolataikat is megszakították egymással. Rijád és Teherán több regionális konfliktusban – köztük Szíriában, Jemenben és Irakban – áll szemben egymással.

A Szaúd-Arábia lakosságának 10-15 százalékát kitevő, gyakran lázongó síita kisebbség tüske a rijádi vezetés szemében. A kisebbség tagjai azzal vádolják a kormányt, hogy az élet minden területén hátrányos megkülönböztetésben részesíti őket.