Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint 40 terroristával végeztek a tunéziai hatóságok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 10. 11:22

A tunéziai hatóságok egy háromnapos terrorellenes akció során legalább 42 terroristával végeztek a líbiai határ közelében fekvő Ben Gardán településen, ahol hétfőn 55 ember vesztette életét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek tulajdonított támadásokban – közölte március 9-én, szerdán a tunéziai belügyminisztérium.

A legutóbbi műveletet kedd éjszaka hajtották végre, hat terroristát öltek meg – ismertették a hatóságok. A helyi média közlése szerint a biztonsági erők tagjai körbevettek egy házat, amelyben gyanújuk szerint dzsihadisták rejtőztek. Az akció során négy Kalasnyikov gépkarabélyt lefoglaltak, és legalább 10 embert őrizetbe vettek.

A Földközi-tenger partján fekvő Ben Gardán lakosai szerda reggel a biztonsági erők fokozott jelenlétéről számoltak be. A hatóságok jelezték a település lakosainak, hogy további akciókra lehet számítani.

A mintegy 80 ezer lelkes városban hétfőn szélsőséges fegyveresek ütöttek rajta a tunéziai hadsereg és rendőrség ellenőrző pontjain és laktanyáin. Az összecsapásokban 36 támadó, a biztonsági erők 12 tagja és 7 civil vesztette életét.

Habíb Eszid tunéziai miniszterelnök kedden azt mondta: „megnyertük a csatát, és készen állunk a következőkre". Kijelentette, hogy Tunézia totális háborút vív a terrorizmus ellen. Sajtóértesülések szerint a kormány hétfői rendkívüli tanácskozásán nagyszabású tisztogatási akcióról döntöttek az ország Líbiával határos déli részén.

Tunézia mély árkot ásott a határon, mert attól tart, hogy Líbiából, ahol az Iszlám Állam jelentős teret nyert, fegyveresek szivárognak be az országba. A határ líbiai oldalán iszlamistákat képeznek ki, akik tavaly számtalan esetben behatoltak Tunéziába, a többi között terrortámadást hajtottak végre a világhírű tuniszi Bardo Múzeumnál, illetve Szúsza városában, egy tengerparti szállodánál.