Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint ezer dzsihadistát öltek meg a szövetségesek légicsapásai

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 24. 12:18

Több mint ezer iszlamista fegyveres halt meg az elmúlt három hónapban Szíriában az Egyesült Államok vezette szövetséges erők légicsapásaiban – közölte december 23-án, kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emberi jogi szervezet.

A légicsapások szeptember 23-i kezdete óta legalább 1171 ember halt meg Szíriában az Egyesült Államok és arab szövetségesei által végrehajtott támadásokban. Közülük 1119 az Iszlám Állam (IÁ) radikális iszlamista szervezet és az al-Kaida terrorhálózat helyi szárnyának számító an-Nuszra Front dzsihadistája volt – közölte a londoni székhelyű szervezet.

Az OSDH adatai szerint a légicsapásokban az IÁ 1046 tagja halt meg, többségükben külföldiek. Az an-Nuszra Front 72 tagját veszítette el, meghalt továbbá egy fogva tartott dzsihadista is, akiről nem tudni, melyik szervezet tagja volt. A támadások 52 polgári személlyel végeztek.

Az OSDH arról is beszámolt kedden, hogy szíriai-török határon fekvő, az IÁ által mintegy 100 napja ostrom alatt tartott Kobani városáért folyó ütközetben eddig közel másfél ezren haltak meg. Az ostrom alatt az IÁ 951 embert, a javarészt kurdok lakta várost védő önvédelmi milíciák pedig 450 fegyverest vesztettek. A harcok 30 civil életét oltották ki.

Az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt IÁ-nak több tízezer fegyverese van, és tagjai nemi erőszakot, emberrablásokat, gyilkosságokat és keresztre feszítéseket követtek el az ellenőrzésük alatt álló szíriai és iraki területeken. A szervezet korábban „kalifátust" kiáltott ki ezeken a területeken, ahol az iszlám radikális értelmezésén alapuló jogrendet próbál betartatni.