Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint száz újságírót gyilkoltak meg idén a világon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 30. 10:34

Világszerte már több mint száz újságíró lett idén gyilkosság áldozata, miközben a munkáját végezte. A legrosszabb a helyzet Szomáliában, ahol a sajtó 16 munkatársát ölték meg – közölte október 29-én, hétfőn Nürnbergben a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) nevű szervezet.

Jim Boumelha, az IFJ elnöke elmondta, hogy évek óta nő azoknak a riportereknek a száma, akiket hivatásuk gyakorlása közben ölnek meg. Tavaly összesen 106 újságírót gyilkoltak meg, míg 2010-ben még 94 volt ez a szám.

„Túl sok újságíró hal meg a sajtószabadságért" – fogalmazott az elnök. Hozzátette: az embereknek mindenütt jogot kellene biztosítani a cenzúrázatlan információkhoz való hozzáféréshez.

A szövetség adatai szerint a média képviselői számára tavaly a Közel-Kelet és az arab világ bizonyult a legveszélyesebb terepnek: a térségben összesen 32-en lelték halálukat.

Irakban, Pakisztánban és Mexikóban is hasonlóan rossz a helyzet – 2011-ben mindegyik országban 11 újságíró meggyilkolásáról számoltak be.

„Botrányos, hogy milyen sok kormány nézi tétlenül, miként válnak újságírók az erőszak áldozatává" – sajnálkozott Boumelha.

Az IFJ-nek Brüsszelben van a székhelye, és világszerte 175 sajtószakszervezet mintegy 600 ezer tagjának érdekeit képviseli.