Forradalomban született Magyar Honvéd

Szöveg: M. Tóth György | 2012. október 30. 11:43

Kegyes volt hozzánk a sors: még szólhattunk egy-két szót velük, az ‘56-os forradalmi Magyar Honvéd újságíróival. Mi, a rendszerváltás utáni Magyar Honvéd újságírói. Velük, akik nem tűrték tovább újságjuk forradalmat tagadó hangját, s október 30-án címet és hangot váltottak. Erre emlékezve avattuk fel a forradalomban született katonalap emléktábláját 35 év múltán, 1991. október 30-án, a volt szerkesztőségnek otthont adó, egykori Zrínyi-nyomda falán.

Az épületben már se nyomda, se élet. A katona-újságírói múlt kőbe vésett töredékét azonban még látni Budapesten, az V. kerületben, a Stollár Béla utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál. „Az 1956-os szabadságharcban itt írták és nyomtatták forradalmi katonáink napilapját, a MAGYAR HONVÉD-et és a megszállóknak szóló cirill betűs röplapot. A szerkesztőség és az Október 23-a Nyomda emlékére állította a Történelmi Igazságtételi Bizottság és a Zrínyi Nyomda."

A szerkesztőség életében igazi változást október utolsó napjai hoztak, de leginkább az, hogy Nagy Imre kormánya forradalomnak, demokratikus népmozgalomnak minősítette a történteket. A lap fejléce is megváltozott: megszületett a négyoldalas, Kossuth-címeres Magyar Honvéd, ötvenezer példányban. Az események hatására megalakult a lap forradalmi tanácsa is, elnökévé Firon András századost választották meg.
Az első szám címoldalának élén nyomdai közlemény állt: „Magyarok! Nyomdánk dolgozói csatlakoztak a többi üzemek által kimondott sztrájkhoz. Addig nem dolgozunk, amíg a szovjet csapatok nem vonulnak ki. Ezt a sajtóterméket fenti elhatározásunk mellett a rend és nyugalom megszilárdítása érdekében állítottuk elő.
Október 23. Nyomda Ideiglenes Munkástanácsa"

A szabadságharc alatt is megjelenő Magyar Honvéd hangját csak a szovjet szuronyokkal támogatott új hatalom tudta elhallgattatni. Az intervenció utáni első szám november 12-én, az utolsó, a 11. pedig egy hónappal a forradalom kitörése után, november 23-án(!) látott napvilágot. Vajda Gábor szerkesztő Egy hónappal ezelőtt című cikkében még arról írt, hogy a magyar nép minden idegen hatalomtól függetlenül, szabadon akar élni, önállóan akarja a jövőjét építeni. A forradalom nem bukott el, mert a nép akarata mindennél erősebb…
Ma már tudjuk, a remény akkor remény maradt. Noha a lap munkatársai elkészítették a 12. lapszámot is, az már nem juthatott el az olvasókhoz.

Hogyan tűrhettek volna meg olyan katonalapot, amelyben még november 23-án is − a korabeli újságok közül egyedülállóan − a forradalom mellett kitartó írás jelent meg?!
Akkor, az emléktábla-avatás előtt a mai szerkesztőségben, utána pedig a Margitszigeten még működő honvédelmi minisztériumi vendégházban gyűltünk össze a forradalmi lapszámok „hangulatát" csak úgy ízlelgetni. Milyen jó volna még most is együtt emlékezni…