Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törvény erejével védjük hőseink sírját

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. október 30. 12:14

Hősi halottaink emlékének felidézése kötelességünk, egyben tisztelgés kard által írt történelmünk előtt – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra adott válaszában az Országgyűlés október 30-i, keddi ülésén.

Vargha Tamás a magyar hadisírok helyzetéről szólva – képviselői kérdésre válaszolva − arra emlékeztetett: hőseink sírjai immár törvényi védettséget élveznek, hiszen egy idén január 1-jétől hatályos törvénymódosítás értelmében a hősi temetési hely mentes a megváltási és újraváltási díj megfizetésének kötelezettsége alól.

Az államtitkár kiemelte: a hősi sírok megszüntetésének megakadályozása csak a munka kezdete. A hadisírgondozók katasztert fognak készíteni a még meglévő és az elpusztult sírokról is, a feltárással párhuzamosan felújítási munkák folynak, az eltűnt parcellák közelében pedig emlékműveket állítanak.

1595943921

Határainkon túl lévő hadisírjainkról sem feledkezünk el – folytatta Vargha Tamás, hiszen évente több millió forintot fordítanak főként az Oroszországban, Ukrajnában, Romániában vagy Olaszországban található sírok gondozására.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára jelentős eredményként könyvelte el, hogy exhumálták és hazaszállították az augusztusban megtalált, Magyar Tiszti Vitézségi Éremmel kitüntetett Barankay József magyar királyi tüzér százados földi maradványait. A holttestet ünnepélyes keretek között helyezik végső nyugalomra a Fiumei úti sírkertben.

Fotó: Dévényi Veronika