Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több tucat emberrel végeztek fegyveresek Nigériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 3. 10:50

Ismeretlen fegyveresek három falura támadtak Nigéria északi részén, több házat kiraboltak és felgyújtottak, a támadásban legalább 50-en meghaltak – közölték március 2-án nigériai hatósági források.

A gyilkosságok vasárnap este, az észak-nigériai Kaduna államban történtek, közvetlenül a muszlimok esti imádsága után, amikor az emberek kijöttek a mecsetekből.

Az állam rendőrségének a szóvivője újságíróknak azt mondta, az ügyben elindították a vizsgálatot, és a helyszínre erősítést küldtek.

Az egyik falu vezetője szerint a banditák azzal vádolták őket, hogy elárulták a búvóhelyüket a hadseregnek.

Februárban a térségben 21 embert öltek meg egy hasonló támadás során.

Kaduna az elmúlt évek során az emberrablásra szakosodott fegyveres csoportok egyik központjává vált. A múlt hónapban a nigériai hadsereg azt közölte, hogy 250 banditát öltek meg a környéken egy hadműveletben, amely során a fegyveresek több búvóhelyét felszámolták.