Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Válaszkeresés a jövő kihívásaira

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Tóth László |  2020. március 3. 12:26

A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében rendeznek konferenciát március 2-3-án, Budapesten, az egyetem oktatási központjában. A nemzetközi eszmecserén a jövőben várható biztonsági kihívásokra, valamint a változó fenyegetésekre keresnek válaszokat.

1596076649

Dr. Porkoláb Imre ezredes, a honvédelmi tárca nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese köszöntőjét követően a konferenciát megnyitva dr. Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte: létfontosságú alkalmazkodni az egyre változó hadviseléshez. Ma – az internet korában – az információ és tudás szabadon áramlik, mindez bárki számára elérhető. Mindemellett a technológiai képességek is korlátlanul fejlődnek, így már mindenki beszerezhet például olyan pilóta nélküli repülőeszközöket is, amelyek új fenyegetést jelentenek a terrorizmusban.

1596076649

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: ma már az idő és távolság eltűnő tényezők, így az a biztonsági kihívás, ami a világ egyik felét fenyegeti, pillanatok alatt megjelenhet a másik felén is. Éppen ezért rendkívül fontosak a mostanihoz hasonló konferenciák, amelyeken nemzetközileg elismert szaktekintélyek osztják meg tapasztalataikat, javaslataikat a résztvevőkkel.

A rendezvényt eddig két alkalommal rendezték meg, először Kanadában, majd az Egyesült Királyságban.

1596076649