Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több tucatnyian haltak meg egy iszlamista támadásban Nigerben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. január 13. 9:40

Nigerben gyaníthatóan iszlamista szélsőségesek gyilkoltak meg 25 kormánykatonát és megsebesítettek hat másikat egy katonai őrhelynél kibontakozott összecsapásban az ország nyugati részén, Malival határos területen – közölte a kormány.

Egyelőre nem tisztázott, hogy melyik szervezet áll az eset mögött, amely a fővárostól, Niameytől 209 kilométerre északra fekvő Chinagodrar településnél történt.

Iszlamista csoportok különösen Niger nyugati felében megvetették a lábukat a Burkina Fasó-i és a mali határ közelében. Egyes szélsőséges frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, mások az Iszlám Állam cinkosai.

A kormány közleménye szerint a mostani eset támadói motorkerékpáron és más járműveken közelítették meg a katonai őrhelyet, ahol a hadsereg és a légi erő ellenállásába ütköztek. Az összecsapásban az iszlamista csoport 63 tagja vesztette életét.

Egy nem kormányzati kutatócsoport adatai szerint az elmúlt évben az országban a nemzetközi erők erőfeszítései ellenére megnégyszereződött az szélsőséges támadások száma, amelyekben mintegy négyszáz ember halt meg.

Decemberben egy másik katonai őrhelynél 71 katona esett el Chinagodrartól 93 kilométerre északra. Ez volt a nigeri hadsereg elleni valaha elkövetett legnagyobb mértékű támadás.

Elemzők szerint az Európa-nagyságú, sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretük miatt, illetve annak köszönhetően, hogy könnyen elvegyülnek a helyi lakosság között, komoly veszélyt jelentenek.