Többen meghaltak az Iszlám Állam pokolgépes merényletében Jemenben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. november 29. 20:22Autóba rejtett pokolgép robbant november 29-én, szerdán a dél-jemeni Ádenben, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támadásában legalább négyen életüket vesztették – mondták el helyi biztonsági források.
A hatemeletes épületet komolyan megrongálta a támadás, de a környező házakban is keletkezett kár – írta szemtanúkra hivatkozva egy helyi hírportál.
Egy biztonsági forrás elmondta, hogy a robbanás a kora reggeli órákban történt, amikor még senki sem tartózkodott a hivatalban.
A minisztérium épülete órákon át lángolt, és fontos dokumentumok semmisültek meg – tette hozzá az informátor. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.
Ez volt a szélsőségesek második ádeni támadása ebben a hónapban.
Az arab világ egyik legszegényebb országának számító Jemenben 2014 óta polgárháború dúl a Szaúd-Arábia támogatta, nemzetközileg elismert kormány és az Irán pártfogását élvező síita húszi lázadók között. A felkelők kezén van a főváros, Szanaa, valamint az ország több része. Rijád attól tart, hogy riválisa, Irán a lázadók segítségével tartósan megveti a lábát az Arab-félszigeten.