Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tombolt az erőszak Bejrútban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 23. 8:44

Több ember megsebesült Bejrútban a síita és szunnita fegyveresek közötti összecsapásokban, a hadsereg ugyanakkor közbelépett, hogy véget vessen a libanoni fővárosban uralkodó káosznak.

A harcok főleg a szunnita többségű városnegyedekben törtek ki október 21-én – mint a hírügynökségek jelentették – a Szaúd-Arábia által támogatott ellenzéki csoportok, illetve a kormány Szíriához és Iránhoz közel álló hívei között. Különösen a főváros déli részén, a nemzetközi repülőtér felé vezető út felől hallatszottak lövések az éjszaka, a hadsereg abban a körzetben próbálta helyreállítani a rendet. A helyi televízióban katonákat és harckocsikat lehetett látni, amint behatoltak Bejrút egyes negyedeibe, ahol álarcos fegyveresek uralták az utcákat. A katonák megpróbálták eltávolítani az ellenzéki tüntetők által felállított utcai akadályokat. Lövöldözések zaja hallatszott az éjjel a város központi részéből is.

A zavargások több napja tartanak Libanonban, miután pénteken autóba rejtett pokolgép robbant a libanoni főváros egyik keleti, keresztény negyedében. A robbantásban legalább nyolc ember meghalt, köztük Viszam al-Haszan tábornok, a belbiztonsági erők hírszerzési főnöke, aki a szíriai Aszad-rendszerrel szemben felsorakozó libanoni ellenzékhez állt közel. Szaad Haríri ellenzéki vezető Damaszkuszt vádolta a merénylet elkövetésével.

Az AFP francia hírügynökség emlékeztet: maga Nadzsíb Mikáti miniszterelnök is szunnita, akárcsak a kormány több minisztere, de ennek a vallási közösségnek a többsége Szaad Harírit támogatja. Ez utóbbinak viszont meggyőződése, hogy a kormányt főleg a “legádázabb ellenfél", vagyis a radikális síita Hezbollah szervezet – Teherán és Damaszkusz szövetségese – tartja ellenőrzése alatt. Az ellenzék emiatt is a libanoni kormány azonnali lemondását követeli, és személyesen Nadzsíb Mikáti miniszterelnököt teszi felelőssé a pénteki bejrúti merényletért.

Címkékrepülőtér