Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Török katonaszökevényeket ad ki Görögország

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 8. 20:31

Egy athéni bíróság december 6-án, kedden jóváhagyta, hogy kiadjanak három katonát Törökországnak abból a nyolcból, akik a júliusi törökországi puccskísérlet után szöktek át Görögországba. A görög igazságszolgáltatás hétfőn megtagadta három másik dezertőr kiadását.

Törökország kiadatási kérelmében azzal vádolja a katonaszökevényeket, hogy közük volt a júliusi puccskísérlethez, valamint akadályozni próbálták a török parlament egyik ülését, illetve hatalmukba kerítettek egy helikoptert.

Az athéni törvényszék keddi döntése ugyanakkor elutasította a török hatóságoknak azt a vádpontját, hogy a három katona Recep Tayyip Erdogan államfő életére tört volna.

A török katonák tagadták az ellenük felhozott vádakat.

A katonák július 16-án, vagyis mindössze órákkal az elvetélt államcsínykísérletet követően szöktek katonai helikopteren Alexandropolisz görög határvárosba, ahol rögvest menedékkérelmet nyújtottak be. A török kormány azonnali kiadásukat követelte Athéntól. A három katona várhatóan fellebbezni fog a keddi ítélet ellen.

Hétfőn másik három dezertőr kiadatását elutasította egy athéni bíróság. Két további társuk ügyében a napokban várható döntés.