Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar érem a floridai dzsúdó világbajnokságon

Szöveg: Vaszily Judit főtörzsőrmester |  2016. december 8. 19:24

A napokban rendezték meg a 8. IJF (International Judo Federation) veterán dzsúdó világbajnokságot. A helyszín ezúttal az Amerikai Egyesült Államokbeli Fort Lauderdale városa volt.

1596024353

Hatvanhárom országból mintegy ezer dzsúdós lépett tatamira. A magyar színeket tizenhárom versenyző képviselte, közülük az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred kiképző tisztje, Szabó Szilvia százados, aki a 70 kilogrammos súlycsoportjában küzdött meg többszörös Európa- és világbajnok francia, valamint mongol ellenfeleivel. Második küzdelmében leszorítással győzött, s ezüstéremmel térhetett haza.

Hazánkban 1906-ban vált ismertté a dzsúdó. Ebben az évben – gróf Szemere Miklós meghívására – Jigoro Kano egyik tanítványa, Kichisaburo Sasaki mester érkezett Magyarországra, hogy népszerűsítse a sportot. Négy hónapos kurzusán hatvan fővel kezdte az oktatást, azonban a tanfolyamról sorra elmaradtak a kezdetben lelkes tanítványok és a harmadik hónap végére már csupán négyen maradtak. Mindezek ellenére sikerült leraknia a dzsúdó alapjait. 1920-ban dr. Cselőki Lajos — aki maga is a tanfolyam résztvevője volt — a japán testnevelési rendszert, ezen belül is a dzsúdót tanulmányozva, megjelentette „A japán rendszerű torna alapgyakorlatai" című szakkönyvét, s hamarosan egyre több fiatal kezdett érdeklődni a sport iránt.
A rendszeres dzsúdó oktatást Vincze Tibor kezdte el 1928-ban, őt tekintjük a magyar judósport atyjának. Tanítványai közül később sok kiváló mester került ki.

1596024353