Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Török külügyminiszter: a szíriai kormánynak még mindig vannak vegyi fegyverei

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 12. 20:31

Ankara információi szerint a szíriai kormány a múlt keddi, Hán Sejkún-i gáztámadás után is rendelkezik még vegyi fegyverrel – mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter április 11-én, kedden a TRT Haber állami hírtelevíziónak az olaszországi Luccában, ahol a G7 csoport külügyminisztereinek találkozója folyik.

Kiemelte, hogy a vegyi fegyverek ismételt bevetésének kockázata egészen addig fennáll, amíg Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon van. Hozzátette, meg kell akadályozni, hogy Aszad ismét vegyi fegyvert vessen be. Hangsúlyozta, hogy a konfliktus sújtotta országban átmeneti kormány kialakítása szükséges.

A nyugati szövetségesek szerint a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvert vetett be a múlt héten az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban Hán Sejkúnnál, míg az Aszaddal szövetséges Moszkva szerint a szíriai kormányhadsereg egy raktárt talált el, ahol a lázadók tároltak vegyi fegyvereket.

Recep Akdag török egészségügyi miniszter az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint kedden úgy nyilatkozott: bebizonyosodott, hogy szarin gázt használtak az idlíbi támadásnál, amelyet a Törökországba szállított áldozatok véréből és vizeletéből mutattak ki.

A szíriai incidens után mintegy hatvan embert szállítottak török kórházakba, hárman közülük meghaltak. A boncolásokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) képviselőivel közösen végezték.
Az incidensben 86-an haltak meg, köztük 27 gyermek, 546-an pedig megsebesültek.

Az Egyesült Államok múlt pénteken manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást a szíriai hadsereg légi támaszpontjára, ahonnan feltételezhetően a gáztámadást végrehajtó repülőgépek felszálltak.