Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előadás a magyar légierőről

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. április 12. 21:38

A brit International Quality & Productivity Center szervezésében a közelmúltban, Londonban rendezték meg a 10. Egyesített Lég- és Rakétavédelmi (Integrated Air and Missile Defence) Konferenciát, amin a Magyar Honvédséget az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szolgáló két légvédelmi rakétás szakember képviselte.

A háromnapos rendezvény jó lehetőséget biztosított arra, hogy a világ vezető hadiipari vállalatainak szakemberei, illetve a témában illetékes nemzetek katonai vezetői – a gyorsan változó légi fenyegetettségek tükrében – megosszák egymással tapasztalataikat, egységes eljárásmódokat dolgozzanak ki, valamint meghatározzák a jövőbeni lég- és rakétavédelmi fejlesztések irányát.

Hazánk képviseletében Huber Tamás alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Haderőnemi Osztály megbízott vezetője tartott előadást a magyar légierő, valamint a légvédelmi rakéta fegyvernem felépítéséről, feladatrendszeréről, illetve a fejlesztésekről és a beszerzésekről.

1596030360

Huber alezredes szólt a légi vezetés-irányítás, a radartechnika, a merev- és forgószárnyas repülő eszközök területén elért és a jövőben elérendő ambíciószintekről, valamint a Magyar Honvédségben rendszeresített, földi telepítésű légvédelmi rakétaerők és -eszközök modernizálásáról.

Kitért a Tobruq Legacy elnevezésű többnemzeti, földi telepítésű légvédelmi rakétaharcászati gyakorlatsorozatra, amely a magyar légvédelmi rakétások kiemelt kiképzési rendezvénye lesz idén. A 2018-ban pedig Magyarországon megrendezendő gyakorlat legfontosabb célja a földi telepítésű légvédelem szellemi, illetve technikai integrációjának és interoperabilitásának elősegítése, valamint fejlesztése.