Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország megrendeli első két F-35-ös harci repülőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 8. 10:29

Törökország úgy döntött, hogy megrendeli első két F-35-ös harci repülőgépét – közölte május 6-án,  kedden a török kormány.

A gépekből – a korábban bejelentett tervek szerint – Ankara idővel száz darabot vásárol. A repülőket az amerikai Lockheed Martin cég gyártja. Az üzlet éréke 16 milliárd dollár – 3500 milliárd forint.

A gyártó természetesen örömmel fogadta a török döntést, amelyet úgy értékelt, mint Ankara bizalmát a harci gép fejlesztési programjában, amellyel amúgy gondok vannak.

Az F-35-ös gép az amerikai védelmi minisztérium eddigi legdrágább fegyverfejlesztési projektje, amely eddig már 70 százalékkal lépte túl a költségkeretet, ráadásul a tervezettnél jóval lomhábban halad, több éves a késés egyebek közt a gép fegyverzetének számítógépes összehangolási nehézségei miatt.