Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vietnamban megemlékeztek a Dien Bien Phu-i győzelem 60. évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 8. 11:10

Veteránok, kommunista vezetők és diplomaták részvételével emlékeztek meg május 7-én, szerdán Dien Bien Phu városban a vietnami felszabadító hadseregnek a francia gyarmatosítók felett hatvan évvel ezelőtt aratott győzelméről.

Az 1954. március 13-án kezdődött harcok 56 napig tartottak, és május 7-én fejeződtek be a francia expedíciós hadtest vereségével. A két táborból összesen 13 ezren estek el vagy tűntek el az ütközetben.

„A Dien Bien Phu-i csata a vietnami történelem jelentős és fényes mérföldköve" – jelentette ki Truong Tan Sang vietnami államfő a színes ceremónián, amelyet a város stadionjában rendeztek meg harckocsik és rézfúvós zenekarok részvételével.

„Ez a győzelem segített véget vetni a gyarmati uralomnak és megteremteni Vietnam függetlenségét" – mondta Phung Quang Thanh védelmi miniszter, miután felkeresett egy katonai temetőt, amelyben a csata halottai nyugszanak.

A vereség hatására Franciaország 1954 júliusában Genfben aláírta az Indokína-szerződést, amelyben elismerte Vietnam függetlenségét és az indokínai békét. A kommunista Észak és a Washington-párti Dél megosztottsága ennek ellenére háborúhoz vezetett, az ország csak 1975. április 30-án, Saigon elestével egyesült ténylegesen.

A háború annak ellenére is a kommunisták győzelmével ért véget, hogy az Egyesült Államok is beavatkozott a déliek oldalán. A harcokban 3 millió vietnami és 58 ezer amerikai katonai vesztette életét.

A Dien Bien Phu-i csata történetének szentelt múzeum igazgatója „igazán különleges győzelemnek" nevezte a összecsapást, amely nélkül szerinte nem vált volna lehetségessé a délkelet-ázsiai ország újraegyesítése.