Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelmi tettre készül a japán miniszterelnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 6. 21:32

Történelmi jelentőségű látogatásra kerül sor december végén. Abe Sinzó japán kormányfő ugyanis december 5-én, hétfőn bejelentette, hogy Barack Obamával együtt tiszteletét teszi a hawaii Pearl Harborban, hogy együtt emlékezzenek a 75 évvel ezelőtti japán légitámadás áldozataira

Abe Sinzó lesz az első japán miniszterelnök, aki felkeresi a közel 2500 amerikai katona halálát okozó 1941. december 7-i támadás helyszínét. Ez a bombázás sodorta az Egyesült Államokat a második világháborúba.

Abe részéről ez gesztus viszonzásának tekinthető, Obama ugyanis május végén – az amerikai elnökök közül ugyancsak elsőként – felkereste Hirosimát, ahol megemlékezett az amerikai atombomba-támadás áldozatairól.

Abe felesége, Abe Akie augusztus végén járt Pearl Harborban. A japán first ladyk közül ő volt az első, aki ellátogatott a hawaii városba.
Sinzó rövid közleményében azt is hozzátette, hogy december 26-án és 27-én látogat el Pearl Harborba, és itt tartják meg Obama elnökkel közös csúcstalálkozójukat is.

Közben a Fehér Ház is megerősítette a találkozót, amely Washington szerint megmutatja a megbékélés erejét. Vagyis azt, hogy a korábbi ellenség miképp válik a legszorosabb szövetségessé.